Leonardo da Vinci

Leonardo bámulatos jegyzetfüzeteinek több ezer oldalát, s szintúgy az életét és munkásságát érintő legújabb felfedezéseket feldolgozva Walter Isaacson megírta azt a könyvet, amely nemcsak összefoglalja meglévő ismereteinket minden idők legsokoldalúbb zsenijéről, hanem igyekszik a titkot is megfejteni: miből fakad ez a szárnyaló kreativitás? Leonardo tudományos munkássága, ahogy azt a szerző számtalan példán át meggyőzően bemutatja, elválaszthatatlan művészi zsenijétől; s mindkettőt olyan tulajdonságok táplálták, melyeket mindannyian fejleszthetünk magunkban: mint a szenvedélyes kíváncsiság, a gondos megfigyelés és a féktelen, játékos fantázia.
Leonardo alkotta minden idők két leghíresebb festményét, az Utolsó vacsorát és a Mona Lisát; ám ő önmagát legalább annyira tekintette tudósnak és mérnöknek. Néha már rögeszméssé váló szenvedéllyel kutatta az emberi anatómiát, a szív működését, botanikai, geológiai, optikai és ezerféle egyéb tanulmányokat folytatott, új fegyvereket tervezett… és repülni vágyott ember alkotta szerkezettel. Matematikailag vizsgálta az optikát, tanulmányozta a fény útját a szaruhártyán át, majd a változó perspektívák illúzióját alkotta meg az Utolsó vacsorán, amely ugyanakkor bámulatosan gazdag festmény-elbeszélés a bibliai történetről, és felülmúlhatatlanul mély Jézus-ábrázolás.
Isaacson Leonardo minden nagy művét elemzi ebből a nézőpontból: ahogy a tudományos elme és az érző lélek együtt hozta létre az alkotás csodáját. Részben ez volt a leonardói zsenialitás receptje; részben pedig a különcsége – rengeteg dologban volt ő más, mint az emberek többsége: fattyú volt, vegetáriánus, homoszexuális, balkezes, gyakran támadtak eretnek gondolatai, és – az ő korában még egészen rendkívüli módon – nem tisztelt semmilyen tekintélyt: mindenről a saját szemével, a saját eszével, gyakran leleményes kísérletek révén akart meggyőződni.