Az asszony és a szerelem

Ebben ​a kis gyűjteményben a francia novella néhány régi mesterének egy-egy kis elbeszélését adjuk mutatóba. És mert mesteren mindig eredeti alkotót értünk egyúttal, az itt közzétett novellák túlnyomó nagy részét a 13. század szerzőinek műveiből válogattuk ki. Hogy miért helyeztünk kisebb súlyt a francia irodalomnak azokra a későbbi korszakaira, melyeket még szintén méltán illet meg a „régi” jelző, annak oka az, hogy az elbeszélés terén szerintünk éppen a 13. század alkotta a legeredetibbet, annyira, hogy szelleme, mint valami finom illat, a mai francia novellából is kiérezhető. Azt mernők mondani, hogy a későbbi korszakok novellisztikus termékei abban a mértékben kisebb vagy nagyobb értékűek, amilyenben ez a régi szellem megnyilatkozik bennük. Az értékmegállapításnak ez a módja mentsen bennünket azért a látszólagos mulasztásunkért, hogy a 14. század francia elbeszélő irodalmából még kóstolót sem adtunk. Nem adtunk, mert ez a korszak nem tett egyebet, minthogy a régi bort felhígította és így elvette eredeti ízét és zamatát. A következő század, a 15., egyáltalában az egész reneszánsz, újra a régi forráshoz tér vissza. Mert mindabba, ami újat alkot, beleszűri mindazt, ami a régi italt olyan nagy tömegek számára tette ízessé és élvezetessé. Mi volt ez az íz? Az élet íze. A hétköznapok sava és borsa. Az apró események édessége és keserűsége. Az életnek abban a formában való feltálalása, mely mindenn fogyatkozása mellett is kívánatossá teszi. Végre a teljesség kedvéért, de értékelési módszerünk megtartásával, egy-egy kis mutatót adtunk a 17. és 19. század novellairodalmából is. Mindkettőből kiérezzük az ősforrás ízeit.