A görög szónoki paidea

Bevezetés.
A görögség számára a kultúrértékek legfőbb termelője és hordozója, gyarapítója és formálója a paideia volt. A nevelés fontosságának ez az átértése ott szerepel minden kor és világnézet eszmei programmjában. A paideia fogalma tehát az elméleti mélységekbe néző görög lélek talajából fakadt. Ezért a természetbölcselők és szofisták, a filozófiai és retorikai iskolák, vagyis a tudományos életnek valamennyi hajtása, amely új szakember-típust, vagy világ-nézeti átértékelést akar létrehozni, kénytelen — a saját szak-után-pótlásának biztosítására — a nevelés kérdésében elvi és gyakorlati állást foglalni. Ebből kifolyólag a nevelés fogalmát és célját a saját működési körének megfelelően újból és máskép meghatározni. A szellemi életnek ezen íratlan szabályai alól nem vonhatta ki magát a retorika sem, annál kevésbbé, mert a Kr. előtti V—IV. század állami életében ő volt (a mai sajtónak megfelelő) irányító közügyi nagyhatalom). A szofisták szerint a retorika a nyilvános életben való érvényesülés egyik legfontosabb eszköze. Az államférfi népszerűségének és hatóerejének biztosítéka és mértéke a szónoki készség lett. Innen érthető, miért vívott évszázados harcot a szofisztika és a filozófia a retorikai nevelés irányításáért. A rétor hivatásának és a retorika lényegének kétféle értelmezéséből alakult ki a szofisták és a filozófusok ellentétes álláspontja a szónok nevelését illetően. Ennek a pedagógiai problémának hullámzását kisérjük végig a görög retorika kialakulásának korában.