A fjordok földje

Norvégia nem mérhető más országokban használatos mértékkel. Itt minden nagyobb, mint másutt: a völgyek, a hegyek, a folyók, a vízesések - olyannyira, hogy az emberben valamiféle csodálattal vegyes alázat érzése támad e fenséges táj láttán. A természet elemi erőinek működése elbűvöl, de félelmet is ébreszt, az ember kicsinynek és védtelennek érzi magát. Mintha a föld teremtésének korába jutottunk volna vissza, bárhol járunk is: a tundra végtelen mezőin vagy Svartisen és Jostedalsbreen gleccsereinél, a szétágazó fjordok között vagy a hatalmas fenyőerdők mélyén, még a legföldhözragadtabb ember is kénytelen elismerni, hogy az egész tájat valami titokzatos erő jelenléte hatja át. Az ősi legendák éppúgy élnek a Lofot-szigetek havas csúcsain vagy a távoli Spitzbergák ködös tájain, mint a szédítő vízesések tövében, ahol már egyetlen vékonyka napsugár is előcsalogatja a szivárványt. A fenséges norvég tájhoz hasonlót hiába keresnénk szerte Európában. De Norvégia abban is különleges, hogy a városok, a falvak, az utak és a merészen ívelő hidak e csekély számú, de annál szorgalmasabb nép kitartó munkájának gyümölcsei - tökéletes harmóniában illeszkednek a természeti tájba. S mindez nem a véletlen műve, hiszen a norvég nép az évszázadok során megtanulta, hogyan kell alkalmazkodni az évszakok ritmusához. A természet és az emberi civilizáció összhangjának megteremtésében természetesen jelentős szerepe van a norvégok mélységes, de a nacionalizmus túlzásaitól mentes hazaszeretetének is, mely őszinte csodálatot érdemel. De szóljanak inkább a könyvünkben szereplő képek ennek a titokzatós országnak nagyrészt érintetlen szépségéről - egy olyan országról, amelyet érdemes alaposabban megismerni.