Útravaló a ballagási tarisznyába - Nincs rá szükségem! Vagy mégis?

NINCS RÁ SZÜKSÉGEM! VAGY MÉGIS?
Oly sokszor hallottam ezt fiatalok szájából. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve újra elővettem ezt a többször félbehagyott írásomat, mert mégis okot láttam a reményre.
Miközben egyik-másik hagyományos "katolikus" közösségnek semmit sem jelent az Egyház, másutt fiatalok százai vallanak nagyon szépen az Egyház iránti bizalmukról és szeretetükről, ahol igazságot, otthont és békét találtak. S lelkesen viszik az Egyháztól kapott küldetésüket a kortársaik közé.
Számos hagyományos katolikus közösség, amely még a megújulás előtt áll, az Egyház egyetemes küldetésén kívülre helyezte magát. Jézusra sem figyelve a saját vallási hagyományaikat élik, egyháztudat nélkül, missziós szándék és képesség nélkül. Nem lelkesednek Jézusért. Nem éreznek felelősséget azért a világért, amely kialakult körülöttük. Tehát semmiféle alternatívát sem mutatnak a széteső világnak. Felkapaszkodnak a még jól szórakoztató süllyedő hajóra.
Ugyanakkor egyre több ifjúsági közösségben az Egyház legszebb arca rajzolódik ki. Vállalják krisztusi küldetésüket. Böjte Csaba egy tündérkeretet vizionál, amikor az emberiség jövőjéről beszél. Csakhogy az a "tündérkert" nem a felekezeti öntudat és elkülönülés, nem a számolatlanul sorjázó egyéni világjobbító terv, nem egy-egy lokális kezdeményezés, hanem az Eucharisztia által krisztusi Testté formálódó Egyház. Amikor megláttam a beszámolókat a görögkatolikus fiatalok nyári lelkigyakorlatos táborairól, tömeget mozgató gyalogos zarándoklataikról, megindítóan szép karitatív közösségi szolgálatukról, ismét leültem, hogy befejezzem ezt a könyvet.