Filozófus a műteremben (Tanulmányok Radnóti Sándor 70. születésnapjára)

Ha ​van a mi mesterségünknek eleven klasszikusa, Radnóti Sándor bizonyosan az. És mielőtt az ilyen ünnepi kötetek esetében amúgy megbocsátható elfogultság vádja felmerülne: ez a megállapítás most elsősorban nem is a kivételes kvalitásoknak és teljesítménynek szól, hanem az eddigi életmű természetének. Klasszikusan kiegyensúlyozott, arányos, minden pontján megkérdőjelezhetetlen tudásra és mindig elfogulatlan kíváncsiságra alapozott mű ez, amely nem ismeri centrum és periféria különbségét, sem témában, sem kidolgozottságban. Klasszikus tehát, de sohasem klasszicizál. Mindig van játéka is: ha klasszikus témához nyúl, enged nem-klasszikus csábításoknak, másfelől pedig bátran választ nem-klasszikus témát, és megkeresi benne a klasszikust, vagy éppen ő teszi azzá. Még külső habitusa is ilyen: szivar és nyakkendő. Amihez néha báránybőr kucsmát húz. Ez lehet a mi egyedüli mentségünk is. Mert nagyon nehéz klasszikus szerzőt méltón ünnepelni. Igazodni arányaihoz, betartani mértékeit, vigyázni a körvonalakra, jól megragadni a középpontot, kidolgozni a széleket. Egy efféle kötet annyi külső tényezőtől függ, annyi esetlegesség befolyásolja. Csak a megnyíló játéktér rugalmasságában bízhatunk. Négy csoportba rendeztük az írásokat, a személyestől haladva a távolibbak felé. E táguló horizontok nem egyetlen tengelyen helyezkednek el, inkább az érdeklődés eltérő, körcikkszerű terepeit jelzik: képvilág, filozófia- és esztétikatörténet, irodalom. És nem is homogének. A személyesbe nemcsak az ünnepelt személyére történő közvetlen vonatkozás, de a szerzők kiemelten személyes megszólalása is beletartozik, a képbe a mozgókép is. Biztos van tanulmány, ami kerülhetett volna másik csoportba, ahogyan elképzelhető lett volna másfajta csoportosítás is. És bizonnyal akadnak fontos szerzők, akik valamilyen oknál fogva nem kerültek a kötetbe. Csak remélni tudjuk, hogy a kötet így is kiállja az ünnepelt közismerten kritikus, ugyanakkor mindig méltányos tekintetét. Isten éltesse még nagyon sokáig! (Somlyó Bálint és Teller Katalin, a kötet szerkesztőinek előszava)