Véges végtelen

Isten-élmény és Isten-hiány a XX. századi magyar költészetben.
A modern kor embere számára az időtlenség, a mindig-jelenvalóság és az állandóság eszménye sohasem válik uralkodóvá. Így az Isten-élmény és Isten-hiány egymást átjáró horizontjai a modern költészetben csak olyan módon szólaltathatják meg egyesben az egyetemest, ha a költészet a maga tárgyát a történő dolgok példájává teszi. Ezért válhat a vallás és irodalom közös nevezőjévé a mítosz, mely nem azért van, hogy leírjon, hanem, hogy magába foglaljon egy adott helyzetet, olyan módon, hogy jelentőségét ne korlátozza arra a helyzetre. A kötet Isten-élmény és Isten-hiány költészettörténeti távlatainak vizsgálatával egy olyan párbeszédbe kapcsolódik be, melynek kritikai részről mind poétikai, mind eszmetörténeti szempontból első megszólalója éppen e kötet maga.