Versbe írt szavak - Dedikált

Közel másfél évszázad telt el a gyanú hermeneutikája jegyében, mely a cselekvés, a szó és a szubjektum válságának képzetét törekedett abszolutizálni. Napjainkban immár e diszkurzusformák válságával szembesülhetünk. A könyv középpontjában álló nyelvi jelenlétmód különös ellendiszkurzusban ölt testet, mely a lírai szó nyelvteremtő erejének tulajdonítható. Hatása egyfajta verbális inspirációban nyilvánul meg, mely arra késztet, hogy a társas beszédstratégiák deficitjeiből származó - s a „lét dadogását” előidéző - jelenléthiány valódi okát újra meg újra fölismerjük, s tapasztalatát saját írásmódunkba integrálva önmegértésünket létértelmező eseménnyé avassuk. Ily módon teljesülhet a krízis okait már a kezdet kezdetén fölismerő Nietzsche kívánsága: „a cselekvőt ismét belefoglaljuk a cselekvésbe, miután fogalmilag elválasztottuk tőle, és ezzel a cselekvést üressé tettük”. A versnyelvi „belefoglalás” értelmezése, a diszkurzív poétika sem a szavakat, sem az alakzatokat, sem a beszédegységeket nem szemlélheti másként, mint az egyszeri cselekvésben és személyes szólásban megnyilvánuló jelenlétigény szignáljait. A saját nyelve felé folyton úton lévő alanyról tanúskodva Arany János a „jövő szó dallamának” meghallásában, Kosztolányi Dezső a „még nem mondott szó” keresésében, József Attila „a keletkező szó” megjelenítésében éri tetten az effajta poézis sajátos antropológiai teljesítményét. A könyv szerzője Alekszandr Puskin és Kovács András Ferenc műve kapcsán az elbeszélés, a plasztika, a betű- és történetírás problémaköreire vonatkoztatva is megvizsgálja a versnyelv létértelmező lehetőségeit.