Tessék színt vallani - Osvát Ernő szerkesztői levelezése I-II.

Nemeskéri Erika és Kosztolánczy Tibor kétkötetes munkája a legendás Nyugat-szerkesztő, Osvát Ernő levelezését tartalmazza. Az 1473 levél közül a legkorábbi 1898-ban íródott, az utolsót Osvát - barátjának, Elek Artúrnak szóló búcsúlevelét - egy órával a halála előtt fejezhette be 1929. október 28-án este.
A kéziratból közölt leveleket bőséges jegyzetanyag és kísérő tanulmányok sora egészíti ki.

Nemeskéri Erika és Kosztolánczy Tibor gyűjteményéből rekonstruálhatóvá válnak Osvát Ernő szerkesztői mindennapjai. Ő maga az 1923-as jubileumon ironikusan ugyan "huszonöt éves semmittevésnek" nevezte munkálkodását, azonban kikövetkeztethető, hogy a Nyugat-számok összeállítása, a koncepció megtervezése, a nyomdával való kapcsolattartás, a vidéki, távollévő vagy "elfoglalt" szerzők helyett a korrektúrázás - adott esetben a cikkek stilizálása - mind Osvátra hárult; Ignotus, Fenyő Miksa, illetve később Babits Mihály ebben csak keveset segíthettek.
Az egykori kortársak Osvátra vonatkozó, sokszor túlzásnak ható dicséreteit immáron a filológia is alátámasztja: a könyvben közreadott levelekből egy elszánt, vállalásainak újra és újra nekirugaszkodó, konok és megingathatatlan szerkesztő karaktere rajzolódik ki. A Nyugat irodalmi ügyeit 1918-ig egyértelműen Osvát fogta össze, a húszas években viszont betegsége és családi tragédiái időről-időre hátráltatták tevékenységében - ebben az évtizedben Gellért Oszkár valóban társszerkesztőként működött.
Osvátról a kortársak humorral emlegették, hogy a feleségének is csak táviratokat küldött, a könyv ugyanakkor módosítja a nem levelező Osvátról alkotott képet. Igaz, hogy terjedelmes leveleket Osvát csak ritkán írt, ugyanakkor rövid üzenetei is jellemzik a célratörő, az írótársak idejével gazdálkodó szerkesztő gyakorlatát - ez különösen szembeötlő az 1920-as években. Az Osvát által küldött üzenetek túlnyomó része mindazonáltal megsemmisült, miként azok a levelek is javarészt elvesztek, amelyeket Havas Irénnek, a Nyugat titkárnőjének diktált.
A szerzők az összegyűjtött anyagot a kritikai kiadásokkal szemben támasztott igények és követelmények figyelembe vételével rendezték sajtó alá, a rosszul olvasható kéziratokat nemegyszer betűről-betűre fejtették meg. Az egyes szerkesztőségi "korszakváltásokat" bevezető tanulmányok megvilágítják az adott évek háttéreseményeit, érthetővé téve az olykor szűkszavú leveleket. A könyv részletes mutatói a levelekben és a jegyzetekben található információk több szempontú keresését biztosítják.
A századelő szín- és formavilágát megidéző borítót Dinnyés Attila tervezte egy 1911-es üvegablak-terv alapján.