Csak hazudni kéne - Regénytrilógia - Szerelem, lélektan, politika - Dedikált

CSAK HAZUDNI KÉNE – regénytrilógia 1956 50. évfordulójára.

ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK!

Mikó Eszter vagyok. Segítsetek, hogy segíthessek! A CSAK HAZUDNI KÉNE című regénytrilógiámat az ETO-Print nyomda október 10.-re készíti el. Azért vált lehetségessé a magánkiadás, mert kaptunk két hónap fizetési haladékot. A nagy alakú, 450 oldalas könyv nyomdai költségeinek határidőre történő kifizetéséhez biztos vevőkre lenne szükség. Egy példány 3000 forintba fog kerülni, a bolti ár ennél több lesz. A nyomdaköltségek felére már van vevő, hála a létező magyar szolidaritásnak. Az erről szóló írásbeli szándéknyilatkozatok a birtokomban vannak. Önöktől ugyanezt kérem. Levélben, telefonon vagy e-mail-ben azoknak a nevét és címét várom, akiknek sikerül felkeltenem az érdeklődését az alábbi ismertetővel, és akik hajlandóak venni a könyvből. Hangsúlyozom: nem pénzt kérünk, csak a vételi szándék jelzését. Székely Kornél grafikusművész úgy készítette el a – szerintem izgalmas és figyelemfelkeltő – színes könyvborítót, amely egy fotómontázs, hogy nem fogadott el érte honoráriumot.
A CSAK HAZUDNI KÉNE című trilógia három részből és az Epilógusból áll
BÚCSÚFÉNYKÉP A GELLÉRTHEGYEN – Egy terápia története (1968)
PAGODÁK – A terápia folytatódik (1975)
NAGYBÖJT CANNES-BAN – A terápia véget ér? (1983)
EPILÓGUS (1989. június 16.)
A könyvön négy évig dolgoztam, és úgy írtam meg, hogy akiket a politikai múltunk nem érdekel tudományos szinten (szakkönyvek, dokumentum- és tanulmánykötetek), de érdekli őket annyira, hogy emberi sorsokon keresztül szerezzenek róla ismereteket – érzelmileg azonosulva a szereplőkkel –, szinte akaratlanul, a szívükkel fogadják el azoknak a cáfolhatatlan, mert megtörtént eseményeknek az igazságát, amelyeket egyébként nem vallottak a magukénak. Vagy azért, mert nem tudtak ezekről – itt főleg a fiatalokra gondolok –, vagy azért, mert „agymosottak”, manipuláltak. Mély meggyőződésem, hogy a bizonytalanokat nem elsősorban észérvekkel, hanem érzelmi alapon lehet megszólítani, ugyanis a gyűlöletre és a félelemre építő kormánypropaganda is érzelmi szférát szólít meg. A nemzeti oldal számára pedig „aha-élményt” kínálok, segítséget nyújtva abban, hogy a katarzis révén könnyebben tudják feldolgozni a múltunk – és a jelenünk – traumáit, mert a sebek még most, 1956 után 50 évvel sem gyógyulhattak be, pontosan azért, mert nem volt igazi rendszerváltás.
A regényről: 1967 szilveszterének éjszakáján egy ötödéves bölcsészhallgató lány öngyilkosságot kísérel meg. Megmentik, és egy pszichiátriai klinikára kerül. A rendhagyó, mert kizárólag a lány és az orvos párbeszédeiből álló könyvben egy 1957-ben Tökölre internált apa lányának, s persze családjának és környezetének sorsa bomlik ki ­– különböző időpontokban történő baráti pszichoterápiás beszélgetések keretében – Trianontól, majd a két világháború közötti időszaktól kezdve a háborún, a koalíciós, majd az ötvenes éveken át, kiemelten az 1956-os forradalmig. ’56 több szereplőn, több sorson, több helyszínen keresztül tér vissza, sok korabeli dokumentummal, amelyeket a forradalom valódi résztvevői mondtak el a főhősnőnek. A történet a megtorlás időszakával folytatódik, és a Kádár korszak évtizedeinek felidézése után a rendszerváltás(i kísérlet) kezdetén, 1989 június 16.-án a Nagy Temetés napján ér véget. Az utolsó fejezetben az akkor Petőfi korú, 26 éves Orbán Viktor beszéde is olvasható, mert az – az oroszok kimenetelét leszámítva – ijesztően időszerű ma is.
A szövevényes kor- és kórtörténetet lehetetlenség röviden ismertetni, így csak témaköröket jelölök meg:
1956 egy tizenhárom éves kislány szemével. / Az ’56 utáni megtorlás: kiűzetés a paradicsomból, hontalanság, létbizonytalanság, küzdelmek. / A „másik” Magyarország: a szolidaritás. A veszélyt is vállaló segítségnyújtás az üldözötteknek. / Reménytelen és beteljesült szerelmek. Mind a három rész egy-egy nagy szerelem története is, lírai és drámai elemekkel, váratlan fordulatokkal. / Lélektani ismeretek, a szereplők sorsához kapcsolódóan. / A megtorlás materiális és lelki következményei. / Kivezető út a depresszióból. /Politika, de ez is, akárcsak a lélektan, mindig a sok szereplőt felvonultató trilógia alakjainak életéhez, sorsához kapcsolódva. / Valóságon alapuló sikertelen beszervezési kísérletek, és ezeknek életre szólóan hátrányos következményei. Korabeli dokumentumok. /A Rádió belülről, a közben rádiós szerkesztő-riporterré vált lány szemével. Cenzúra és öncenzúra. A három T „elve”: támogat, tűr, tilt. / Az emigráció./
Titkos interjúk a jövőnek, amelyeket a lány magnón leperget a vele azonos politikai nézeteket valló pszichiáterének. Recsk: Michnay Gyula, az egyetlen a nyolc szökött rab közül, akinek csodával határos módon sikerült átjutnia Ausztriába, miközben 35 ezer (!) ávós és katona üldözte, s aki a SZER-ben közvetített több mint hatszáz rab nevének beolvasásával adta hírül a világnak a titkos haláltábor létét. Hortobágy: Takács János, akit 18 évesen telepítettek ki egész családjával együtt, s aki a Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Hurcoltak Egyesületének volt elnöke, egészsége megromlása óta pedig örökös tiszteletbeli elnöke. A Rádió ostroma: a „piros kabátos lány”, Koszmovszky Edina, aki 1956. október 23-án, 18 évesen olvasta fel a tömeg előtt – előbb egy vágókocsi tetején, azután a Rádió erkélyén – a MEFESZ 14 pontját, majd tagja lett – egyetlen lányként – annak a tíztagú delegációnak, köztük Weinwurm Árpádnak, aki Benke Valériával tárgyalt. Edinát novemberben már név szerint keresték, Franciaországba menekült, jelenleg Nizzában él, az évfordulóra hazajön. 1956 október 23.-ának budapesti eseményei: Tóbiás Áron, aki 23-án vágókocsival ment a Bem térre, majd a Parlamentben Nagy Imre mögött állt a nevezetes beszéd idején, és telefonon diktálta szavait a Rádiónak, amiket ott gyorsírásban rögzítettek. A terv ugyanis az volt, hogy a beszédet beolvastatják, de ezt később a Pártközpontból megtiltották. Ekkor már elhangzott a Rádióban a Gerő-beszéd, s benne a mondat: „Fasiszta gyülevész tömeg.” A Szabad Kossuth Rádió (a Rádió munkástanácsa által a 6. stúdióban megválasztott öttagú szerkesztőbizottságból már csak ketten élnek: Gömöri Endre és Tóbiás Áron), végül 1956 világtörténelmi jelentősége. Tóbiás Áron, ’57-ben az ún. „kis íróper” másodrendű vádlottja, Kálti Márk írói néven szerepel, természetesen az ő engedélyével.
A Kádár-rendszer igazi arca: kacsingatós álkiegyezés. Csak azt felejtették el elmondani, hogy a „legvidámabb barakkért” a magyar nép a múltjával, ’56 vérével és a jövőjével fizet, hetedíziglen.
A korszak hiteles híres emberei saját nevükön szerepelnek, Jókai Annától Csoóri Sándorig, Nagy Lászlótól Illyés Gyuláig, Amerigo Tottól Darvas Liliig, Básti Lajostól Sinkovits Imréig, az Illés Együttestől Koltay Gáborig, Németh Lászlótól Veres Péterig, Áprily Lajostól Domokos Pál Péterig, Nemeskürty Istvántól Lezsák Sándorig, Obersovszky Gyulától Gáli Józsefig, akikkel a főhősnő, mint rádiós szerkesztő-riporter, vagy mint magánember találkozik. Egyetlen kivétel van: Tóth Ilona, 1956 mártírleánya, aki az orvos csoporttársa volt, akit ő a magyar Jeanne d’Arcnak nevez, s akinek megrendítő történetét ő mondja el a lánynak.
Összegzésül: hogyan látja a túl érzékeny, verseket is író lány, Imola (a név jelentése: vízparton növő vadvirág, mert soha nem tudta elfelejteni a Körös-parti gyerekkort, ahonnan ’56 után kiűzetett) az életet, a kort, amelyben – hátratételt szenvedve, küszködve, de persze időnként boldogan és fiatal lévén, szerelmesen is – élnie kell, és hogyan a pszichiátere? A modell – részben – Iván László professzor, az ő engedélyével.
És hogyan látja Ön?