A mi 20. századunk

Az ezredforduló a világ számos történészét késztette arra, hogy a 20. századról véleményt alkosson. A 2000 körüli években egy vagy több szerzős világ- és régiótörténetek éppúgy nagy számban jelentek meg, mint hosszabb, rövidebb ország-történetek. Ennek ellenére a téma nem kimerített, magyar vonatkozásban hangsúlyosan nem. A magyarság számára ugyanis a hosszú és/vagy rövid - ez nyilvánvalóan nézőpont és tematikai szempontrendszer kérdése - 20. század nem egyszerűen a „szélsőségek” kora volt, hanem a minden korábbinál gyorsabb technikai haladás és a minden korábbinál borzalmasabb önpusztítás mellett szétszakíttatásunk kezdete, az idegen megszállás és a függetlenség elvesztésének, valamint az állandó újrakezdéseknek az időszaka is. Az ismétlődő kényszerhelyzetek és gyakorta beszűkülő mozgásterek okán szinte állandósultak a kiegyensúlyozott fejlődést megszakító törések. A magyar 20. század akár a többnyire egymást tagadó, folytonos újrakezdések időszakaként is értelmezhető lenne. A külső és belső történések eközben egyidejűleg keltettek felfokozott reményeket és pillanatokon belül szenvtelenül romboltak le illúziókat. Olyan nehezen érthető száz év volt ez, amelyben mintha több évszázad történései sűrűsödtek, „teleszkopizálódtak” volna. Súlyos és mindmáig értelmezésre váró, több olvasatú történeti üzenetek és tanulságok tárháza, amelyek egymásnak gyakran ellentmondó történelemképek konstruálására ösztönözték és ösztönzik még ma is a különböző szocio-kulturális csoportok emlékezőit és identitáspolitikusait. Az 1867 utáni dualista időszaknak - végén az ún. boldog békeidőkkel - majdnem ugyanolyan ellentmondásos a megítélése, mint a Horthy-, vagy a Kádár-korszaknak. Egyik időszakról sincs olyan össznemzetileg elfogadott, konszenzusos történelemképünk, mint 1848-49-ről vagy a legtöbb korábbi korszakról. Az interpretációs sémák a század főbb folyamatairól és fordulópontjairól mind a mai napig igen ambivalensek, gyakran egyoldalúak. Ezért nem csoda, hogy olykor éles ellentmondásban állnak egymással.
Ilyen megfontolásokból kiindulva döntött úgy 2009-ben szerkesztőségünk, hogy a nagy összegzések időrendben haladó narrációi helyett tematikai szempontból tekintjük át a magyar 20. század jellegzetes vonásait. Vagyis nem egyes korszakok komplex teljesítményét tesszük mérlegre, hanem meghatározott szempontokból hosszú távú folyamatokat vizsgálunk meg, és ezek belső logikája szerint viszonyítjuk egymáshoz az egymást követő korszakokat. Öt ilyen alapvető szempontot találtunk. Ezek a következők: politika rendszerek, társadalmi változások, gazdasági fejlődés, külpolitika és magyar kisebbségek. A feladatra az egyes témák legavatottabb magyarországi történész szakértőit - a témák sorrendjében: Romsics Ignácot, Gyáni Gábort, Tomka Bélát, Pritz Pált és Szarka Lászlót - kértük fel. Felkérésünknek valamennyien vonakodás nélkül eleget tettek, s a Korunk 2010. áprilisi száma így A mi 20. századunk címmel jelenhetett meg.
A szám fogadtatása - Erdélyben és Magyarországon egyaránt - igen pozitív volt. Ez indított bennünket arra, hogy a tanulmányokat - kibővítve - külön kötetben is kiadjuk. Ezzel azt a hagyományt kívánjuk folytatni, amelyet a 2001. május 25-én, Budapesten tartott konferenciánkon elhangzott előadások kötetbe rendezésével kezdtünk el 2003-ban (Erdélyről Európában mítosztalanul), majd 2005-ös kolozsvári konferenciánk anyagainak a kiadásával folytattunk 2006-ban (Történelmünk a Kárpát-medencében. 1926-1956-2006). Az öt szerzővel együtt erősen bízunk benne, hogy vállalkozásunk nem volt hiábavaló, s kötetünk eljut olyanokhoz is, akik nem olvassák a Korunkat. S már most jelezzük, hogy sorozatunk folytatódik: az első három kötethez az elkövetkezendő években újabbak fognak csatlakozni - reményeink szerint a magyar, és ezen belül az erdélyi történelem iránt érdeklődök örömére és megelégedésére.

Bihari Zoltán