Böngésszen kínálatunkban, majd helyezze
az Ön által választott könyvet a kosárba.
Zsigmond király és Velence (1387-1437) II.
- 624 oldal
- kemény kötés
- ISBN:
Kedves gyerekek! Mivel jók vagytok, elmondok nektek egy mesét. Egyszer volt, hol nem holt, ahol a bárokban reggelente a venetói Conegliano Valdobbiadene DOCG Prosecco Frizzante/Tranquillo meg a lombard Franciacorta/Franciacürta Saten DOCG békésen megfértek egymással, ott áll egy szigetekre épült város, Velence. (Ejnye! Nem Azkaban.) Hálátlan lakóiról fogok nektek ma este regélni, akik méltatlanul megfeledkeztek egy királyhoz köthető italról. (Nem! Nem Lord Voldemort. Ha még egyszer belekotyogtok, azonnal befejezem mondandómat.) 1415-ben Perpignanban két velencés jelent meg, Wilhelm von Knöringen és kancellárja (Ulrich Kässler) kíséretében. Az utóbbiak Zsigmond magyar uralkodó ellenfelét, IV. (Ürestarisznyájú) Frigyes osztrák/tiroli herceget képviselték. A megátalkodott digók titokban mérget vittek magukkal a Luxemburgi kiiktatására. A toxint Konstanzban állíttatták elő, egy helyi patikárius szakértelmére bízva a dolgot. Szerencsére, koronás főnk egyik hívét előre figyelmeztették a fondorlatról. Az orvgyilkosok így hoppon maradtak. (Igen! Jól vettétek észre, mint Draco Malfoy, de ne szóljatok közbe, hiszen ez sokkal érdekesebb, mint a Harry Potter.) Miután a fentieket megtudtam - köszönjétek Eberhard Windecke bácsinak - rájöttem, ez lehetett ez első a spritz veneziano. Etimológiailag alátámasztva kijelentésemet elég a két velenceire, a spritz szó apropóján Konstanzra gondolnunk. (Már mondtam! Legyetek csöndben! Azért nem perpignani, mert NEM!!!) Az idők folyamán a mérget a magában ihatatlan aperollal pótolták. Meggyőződésem szerint a frissítőt valójában spritz di Sigismondónak kellene nevezni. A helyi erőknek engedményként lehetne Sigi, a bohókásan kifinomultabbaknak Luxi. Sajnos a lagúnák városában, mi több, a korai globalizmus okán az egész világon, spritzként rendelik. Ráadásul a barista nem ekképpen puhatolódzik: Tipo ungherese/magiaro? Tipo di Pippo? Hanem múltunkat semmibe vevő, emiatt fájdalmasan csengő szavakat hallhat szomjas honfitársunk. Imigyen. Con aperol? Con martini? Con martini bitter? Con prosecco? Con vino bianco? Kedves gyerekek! Ez a könyv arról szól, miért nem Luxemburgi Zsigmond lett az itóka keresztapja. Ennek ellenére, vagy éppen emiatt, amikor nagyok lesztek, menjetek el Velencébe. Az első szimpatikusnak tűnő bárban kérjetek belőle egyet. Az ötödiknél már megértitek: in spritz veritas, de sohasem in spritz efferitas. Igazatok van! A mese, mese, meskete végén mind gondolába ültek, majd leereszkedtek a Canal Grandén. Csaptak olyan lakomát, hogy a Rialtotól a Lídóig folyt a sárga lé. (Nem! A roxforti kulcs- és háztájőrzők nem ültek a csónakokban.)