Igaz

Egy tökéletes felső középosztálybeli finn család. Elsa, a feleség, aktív éveiben elismert pszichológus volt; a férj, Martti, neves festőművész; lányuk, Eleonoora orvosként dolgozik.

Elsa hamarosan meg fog halni. Férjének és lányának hozzá kell szoknia a gondolathoz, hogy elveszítik őt, miközben megpróbálják a lehető legszebbé tenni a hátralévő hónapokat.

Eleonoora lánya, Anna még keresi a helyét a világban. Szívesen figyel meg számára ismeretlen embereket, hogy megpróbálja kitalálni a sorsukat. Számára a valóság csupa megtörtént és lehetséges történet. Egy nap Elsa említést tesz neki Eeváról, a lányról, aki egykor Eleonoora bébiszittere volt, és akinek sorsáról Anna nagyszülei évtizedeken keresztül hallgattak.

Eeva elfelejtett története, amelyet egy egyes szám első személyben beszélő fiatal nő mesél el, apránként bontakozik ki az olvasó előtt. A regényen belüli regényben, melynek kulcsmozzanatai izgalmasan játszanak egybe Anna jelenbeli történetével, az 1960-as évek elevenednek meg.

A szerző rendkívüli érzékenységgel beszél három női generáció érzelmi világáról és traumáiról, olyan elemi témákról, mint az anya–lánya kapcsolat, a szerelem és a csalódás vagy az elmúlás.

Ismerem a gyengédségét és a gonoszságát, az időnkénti féktelenségét, az olykor rátörő különös szomorúság bonyolult szövetét. Egész ősszel magammal cipelem ezt a tudást, miközben próbálom élni a saját életemet. Magammal hordom, mint egy használhatatlan, nehezen kezelhető és súlyos kincset. Mit tehetnék? Elássam a parkban?

Szeretnék messzire utazni a tudással, hogy miként hajlítja be a férfi a lábujját olvasás közben. Szeretném ledobni egy hegy tetejéről, végignézni, ahogy lebucskázik a sziklákon. Meg az, ahogy tüsszent. És a kislány. Ahogy kacag! Szeretném eladni ezeket az emlékeket egy márkáért az első szembejövőnek. Vagy elcserélni egy üveg limonádéra egy szombati napon a városban, mert kezdem úgy érezni, hogy csak súlyossá és nehézkessé tesznek engem. Vagy nem is, nem súlyossá. Inkább súlytalanná és egészen átlátszóvá.