A szerelemről és más démonokról (Del amor y otros demonios)

"A hír ott volt a főoltár harmadik fülkéjében, az evangéliumi oldalon. A kőlap az első csákányütéstől darabokra pattant, és egy rézvörös, élő hajzuhatag ömlött ki a kripta üregéből.
Az építésvezető meg a körülötte segédkező emberei egyben akarták kihúzni az egészet, és minél tovább húzták, annál hosszabb volt és dúsabb, egészen a tövéig, mely még hozzá volt tapadva egy gyerekkoponyához. A kriptafülkében csak néhány apró csont maradt utána, és a rücskös, salétrommarta kőlapon csak a keresztnév volt olvasható: Sierva María de Todos Ios Ángeles. A földre kiterített gyönyörű hajzat huszonkét méter, tizenegy centiméter hosszú volt.
Az építésvezető egy cseppet sem csodálkozott rajta: elmagyarázta nekem, hogy az emberi haj a halál után is tovább nő, havonta egy centimétert, így tehát a huszonkét méter nagyjából kétszáz évnek felel meg. Nekem viszont nem tűnt olyan hétköznapinak a dolog, mert a nagyanyám gyerekkoromban mesélt nekem egy tizenkétéves márkilányról, akinek olyan hosszú haja volt, hogy úgy húzta maga után a földön, mint egy menyasszonyi fátylat, és aki egy veszett kutya harapásába halt bele: a Karib tenger partvidékének falvaiban csodatévő szentnek tisztelik. Abból a feltevésből kiindulva, hogy a kripta az övé lehet, megtudtam írni az aznapi cikkemet, és ez a könyv is abból született."