Az utolsó boszork@ny

A szerző most egy regénnyel lép az olvasók elé, amelyben az emlékezés mikéntjét teszi meg központi kérdésnek. Az emlékezés problematikáját annyiban bonyolítja, hogy ez az emlékezés valamelyest a cybertérhez kötődik, lévén, hogy Angel és Martina (a műben két megnyilatkozó szereplő) ebben a térben kering és beszélget. A mű cselekménye ez a keringés, amelyről részint Angel, részint Martina tudósít. A két szereplő cybertéren kívüli életéről az emlékezéseknek köszönhetően van valamennyi ismeretünk. Ezek az ismeretek sem mondhatók ugyanakkor relevánsnak, hiszen a szerző a cybertér és az „ezen kívüli tér” váltakozását/váltakoztatását úgy oldja meg, hogy soha sem lehetünk eléggé biztosak abban, hogy a szereplők az adott pillanatban melyik térben helyezkednek el. A regény cyberterében az isteni rendhez hasonló hierarchiát figyelhetünk meg. A cyberhierarchiában az Isten (itt: valami programozóféle) a legmagasabb szinten található, őt követik az angyalok. Bukott angyalok is léteznek, akik Mr. Tawnhoz tartoznak, a Martinához hasonlók – akik a legtöbb emberi attribútummal rendelkeznek ebben a térben –, pedig külön kategóriát alkotnak.