A szakítás+ Az őrző+ Livingstone bajtársai+ A fékevesztettség évada+ Senkiföldje+ Egyetlen éjszaka+ Ember a nádasban

A SZAKÍTÁS
A második világháború után játszódó történet elbeszélője Maurice Bendrix, a középkorú, közepes regényíró. Összefut régi ismerősével, egy magasrangú kormányhivatalnokkal, akinek feleségével, Sarah-val évekig viszonyt folytatott. A férj célzásaiból Maurice arra következtet, hogy Sarah-nak új szeretője van, s noha szakítottak, féltékenységében egy magándetektív-ügynökséghez fordul. Ő maga is újra találkozik Sarah-val, s rá kell döbbennie, hogy vetélytársa maga az Isten. Amikor egy háborús légitámadás során Maurice a törmelék alá került, Sarah megfogadta Istennek – akiben nem hitt –, hogy ha szerelmese életben marad, szakít vele. Azóta is küszködik a hittel, Istennel, s hiába szeretik egymást kétségbeesetten, már nem tud változtatni az életén. Sarah meghal, mert elhanyagolja betegségét, az ateista Maurice pedig lassan maga is elfogadja Isten létét – csak hogy gyűlölhesse.

AZ ŐRZŐ
Mehring a dél-afrikai nagyiparos farmot vásárol Johannesburg közelében, részben mert ez a divat, és jó befektetés, részben, pedig azért, hogy ott bonyolíthassa nőügyeit. De a farm hamarosan főszerepet kap a férfi életében, s meghatározó fordulatot hoz eddigi lelki fejlődésébe. Hősünk úgy érzi, egy szimpla ingatlannál jóval többet kapott a pénzéért, idilli kapcsolatba kerül a természettel, s pusztuló értékek őrzőjévé válik. Hitében csak akkor rendül meg, mikor egyik legelőjén ismeretlen férfi holttestére bukkannak. A kellemetlen, felkavaró esemény felerősíti azokat a disszonáns hangokat, melyeket Mehring igyekezett kizárni eddigi életéből. Lázas vitába keveredik szeretőjével, s már tizenéves fia is okkal kételkedik abban, hogy a farm és a zavartalan életforma eddigi formájában továbbra is megőrizhető.

LIVINGSTONE BAJTÁRSAI
Varázsos afrikai tájak, elegáns polgári otthonok, élénk szórakozóhelyek keretében mozgó nőkkel, férfiakkal ismerkedünk meg a világhírű dél-afrikai írónő novelláiban; angolokkal, afrikanderekkel, zsidókkal, feketékkel. Csendes, derűs, eseménytelen, hétköznapi világba vélünk becsöppenni: flörtök, utazások, pletykák töltik be a szereplők szabad idejét; és egy páratlanul árnyalt, érzékletes művészi ábrázolás folyamatában szinte észrevétlenül érkezünk el minden esetben a drámához, a robbanáshoz, a látszatok mögött húzódó súlyos, kemény valósághoz, amely szorongásra, gyötrődésre, lelki válságra ítéli a Dél-afrikai Köztársaságban az embereket, még legmagánabb életükben is.

A FÉKEVESZTETTSÉG ÉVADA
FÜLSZÖVEG
1966. július 29.: Nigéria Északi Régiójában a hausza népesség, az ország elmaradottabb törzse hajtóvadászatot indít az ibo népesség ellen, tízezrével mészárolja le az ibo származású katonákat és polgári lakosokat. A hauszák a Nigéria Keleti Régiójában élő ibók gazdasági és hatalmi fölényétől tartva indítják meg a pogromot.
A pogrom, a pogromok sorozata az országrész elszakadási kísérletéhez, Biafra proklamációjához, majd harminc hónapig tartó, mindkét részről példátlanul kegyetlen polgárháborúhoz vezetett. A túlkapások, a vérfürdők szervezett népirtássá nőttek a testvérharcban, amely Biafra vezetésével, az ország újraegyesítésével véget ért ugyan, de mintegy egymillió áldozatot követelt, és olyan mérvűvé fokozta az általános nyomort, hogy a "Biafra" név az ínségnek szinte világméretű fogalmává lett.
A joruba törzsből való Wole Soyinka, aki maga is két évet töltött börtönben (ma 46 éves), mert békíteni próbált a kettészakadt országban, az Orfeusz-mítosz motívumkörébe ágyazva, az allegória eszközeivel mondja el hőse történetét - ám a meg nem nevezett ország, amelynek poklából a Kakaókartell lázadó reklámfőnöke kimenekíti elrabolt kedvesét, Iriyisét, félreismerhetetlenül a polgárháború szabdalta Nigéria, s a regény: egy drámai fejezet a vajúdó-változó Fekete-Afrika mai történelméből.

SENKIFÖLDJE
Az osztrák író regénye egy fiatalember társadalmi felemelkedésének történetét mondja el. Ez a felemelkedés azonban cseppet sem hasonlít valamiféle hagyományos karriertörténetre, az érvényesülés csupán annyit jelent, hogy a főhős munkásból gyári tisztviselő lesz. Az irodaépület csak néhány percre van a szerelőcsarnoktól, Georg Klein számára mégis végtelenül hosszú az út, és soha nincs megérkezés. A munkásoktól eltávolodott, a tisztviselők idegen világában otthont nem lelő kisember a senkiföldjére kerül.
Gernot Wolfgruber megbocsátást nem ismerő gyűlölettel ábrázolja az osztálytársadalom emberellenségét, az életfogytig meghatározott életkeretek közül való kitörés lehetetlenségét. Hősének reménytelen kálváriája a társadalmi felháborodás, a tiltakozás érzését váltja ki az olvasóban.

EGYETLEN ÉJSZAKA
A Londonban élő, dél-afrikai származású néger festő, Richard Dube illegálisan hazautazik, hogy eljuttassa a fajüldözés ellen harcoló földalatti mozgalom vezetőihez a támogatásukra összegyűlt pénzküldemény. Eredeti terve, hogy feladatának végrehajtása után azonnal visszatér Londonba, kútba esik összekötőjének gyanús viselkedése miatt. El kell rejtőznie a rendőrség hajtóvadászatat elől. Így kezdődik Péter Abrahamsnak, a londoni emigrációba menekült neves dél-afrikai írónak ez a fordulatokban, izgalmas eseményekben gazdag regénye, amelyben a gyilkolás, embercsempészés, üldözés, bujkálás, árulás, szerelem drámái nem öncélúan sűrűsödnek, hanem azért, hogy az eseményektől sodort szereplők cselekvésének, sorsának bemutatásával művészi képet adjon a sokat emlegetett Dél-Afrika különös világáról.

EMBER A NÁDASBAN
Ennek a nagy regénynek nem hőse az, aki a regény címét adta – az ember a nádasban –, mert az az ember, akit az 1934-es esztendő Ausztriájának náci-puccsistái, ellen-puccsistái, katonák, rendőrök, csendőrök, gyanús kalandorok és miniszteriális urak meg egy Kréta szigetéről épp hazatért régész és humanista társaság tagjai keresnek, nem kerül elő, talán sohasem létezett. De ennek a regénynek más főhőse sincsen, egyáltalán nincsenek hősei. Csak szereplői vannak. Társadalmi és politikai, világnézeti és hatalmi krízisek napjainkban kis szereplőkké válnak mindazok, akik tétovák, halogatók, emberségben erőtlenek. Veszélyes szereplőkké, de sem hősőkké, sem antihősökké nem válnak azok, akik hajtóvadászatokra uszítanak másokat, vagy akik változások lehetséges hasznaira spekulálnak, pozíciókat osztogatnak titokban. Saiko regényének minden alakja csak egy-egy részecske egy szövevényes-bonyolult szerkezetben, egy-egy áldozata annak a pokoli szerkezetnek, amelynek létrejöttét nem akadályozza meg időben. Hitelesen fölidézett történelmi napok. Hitelesen nyomasztó légkörben érlelődő, kirobbanó események. Erőszak, gyilkosságok. Rettentő, a szereplőket összeroppantó feszültség. Katarzis helyett pedig egy koros európai író megtisztító bölcsesség-summázata: mindenkinek tudnia kell önnön helyét, és vállalnia kell ezt. Nem a konfliktusok utolsó időszakában, hanem előbb. A cselekvő emberség elől sem konfliktusok elől nem lehet a nádasba bújni, sem a krízisben. És a vétkest, aki mindig más, nem lehet a társadalom nádasaiban föltételezni.