Hőseink TAHITÓTFALU FÉRFIAI AZ ELSŐ ÉS MÁSODIK VILÁGHÁBORÚBAN - Dedikált - Dedikált

Az emlékezet lapjai Tahitótfalu katonai- és frontszolgálatot töltött, fogolytáborokat járt katonaköteles férfiainak története ez a könyv, s azoké, akik hősi halált halva, sohasem tértek vissza a hadak útjáról... Hőseinknek "A Hadak útján jársz, emlékezz az itt előtted járókra! Emlékezz azokra, akik a történelem véres, nagy útján hosszú sorokban állanak, s életükkel, mint őrtüzek, az éjszakában világítanak, buzdítanak, erősítenek. Emlékezz a magyar dicsőség, a magyar bátorság dicső hőseire! Emlékezz hős elődeinkre! Alakjuk eltűnt a múltak ködében, de ma is hangzik, ma is életre riaszt tanításuk..." (Imádságok honvédeink számára, 1943) Tiszteletreméltó kezdeményezés nyomán immár több alkalommal került sor az 1943. január 12-én bekövetkezett doni katasztrófára való emlékezésre, temetőinkben is. Ott született a gondolat: sietve meg kell írni a még életben lévők katonatörténetét! Úgy éreztem azonban, hogy ez akkor igazán tisztességes, ha nemcsak a doni harcokat megjártak sorsát örökíti meg a toll, hanem minden olyan falubéli férfi katonasorsát, aki valamilyen formában érintett. Szándékom az, hogy a velük való beszélgetések révén felelevenedjenek megélt sorsuk eseményei; az, hogy megismerjék azt utódaik és az utókor. Reményem az, hogy így sikerül a múlt álta betemetett, csak helyenként fellelhető lelki ösvényt kitaposni, s ha többet nem, egy keskenypallójú lelki hidat építeni át az Időn az elődöktől az utódok felé. azért, hogy emlékezetükbe véssék elődeik sorsát, szenvedéseiket, áldozataikat. Azért, hogy megtanulják tisztelni az előttük járókat. Azért, hogy legalább lélekben hajtsanak fejet előttük. Azért, hogy ne menjenek el tudatlanul, oktalanul és érzés, megindultság nélkül amazok ismert vagy ismeretlen emléke, sírkövei, hantjai előtt. S legvégül azért, hogy tudják, tartoznak szeretni őket, ápolni emléküket, s ezáltal megtanulják szeretni szűkebb szülőföldjüket, a falujukat, hova - vesse az embert sorsa bárhova - egyszer majd visszavágynak. A fentiek vezéreltek abban, hogy hasonlóképpen, fehér lapra kerüljön az I. világháborút megjártak emlékezete is. Tisztelettel mondok köszönetet mindenkinek, aki előttem feltárta életének ezt a nehéz szakaszát és bizalommal, jó szívvel fogadott. E nemes készség tette lehetővé az "Emlékezet lapjai"-nak megjelenését az Önkormányzat lapjában és a Hőseink c. könyv megírását. Az itthon hagyott anyák, feleségek emlékezete és áldozatvállalása megérdemli a legnagyobb tiszteletet, hálát, főhajtást. Szigetmonostor férfiainak történetét a szülőfalum iránti szeretetből és kötelességből írtam meg. Tahitótfalu több évtizeddel ezelőtt befogadott, ezért az itteniekét tiszteletből és nagyrabecsülésből vetettem papírra. G. Szalai István, 1998. szeptember