Sorsunk a nevünkben

„Nomen est omen.” Ki ne ismerné ezt a szállóigét, de ki veszi ezt ma igazán komolyan? A régi rómaiak még tudták azt, amit a mai kor embere már elfelejtett, vagy nem is akar tudni. A nevünk nemcsak arra szolgál, hogy jelöljön s megkülönböztessen másoktól, hanem arra is, hogy elmondja, miért jöttünk a világra, mi végre születtünk.
Kevés olyan dolog van, ami szinte minden embert egyaránt foglalkoztat. Az egyik ilyen talán a nevünk. Miért így neveztek el? Miért így hívnak? Megannyi kérdés, de mi lehet a valódi válasz?
A szülőket, ha megkérdezik miért választották gyermeküknek az adott nevet, rendszerint dallamára, a vezetéknévhez való illeszkedésre, boldog emlékekre, a családi hagyományokra, a véletlenre hivatkoznak. Szerintem azonban a tudattalan sugallja a szülőknek, hogy melyik nevet adják majd a gyermeknek, ha megszületik. Az anyának, apának a sok név közül azért tetszik meg egy bizonyos, mert gyerekünknek erre lesz szüksége majd az életfeladata teljesítéséhez.
A keresztnevünk elárulja, hogy az életfeladatunkat miként valósíthatjuk meg. Családi nevünk viszont a gyökereinket mutatja, amit hoztunk magunkkal. Sokan azt gondolják, hogy a névváltoztatás által a sorsuk is megváltozik, azonban ez fordítva működik. Amennyiben a sorsukat megváltoztatják, változtathatják nevüket is.