Összpontosítás és belső felébredés

Rohanó világunk” – mennyiszer halljuk és mondjuk ezt a már-már közhelyszerű kifejezést. Úgy tüntetjük fel magunkat, mintha elszenvedői lennénk ennek a nyugtalanságnak, felgyorsult tempónak, pedig ha türelmesen magunkba nézünk, észrevehetjük, hogy éppenséggel a mi elménkre, vagyis belső világunk – érzelmeink és gondolataink – színterére jellemző a rohanás. Ha egy elképzelt filmen testünknek kellene eljátszania akár csak pár percnyi gondolatmozgást, egy igazán mulatságos burleszket kapnánk egy ide-oda szaladgáló, céljától állandóan eltérő emberről.

„Az összpontosítás olyan, akár a belső fény”, amely utat mutat a bölcsességhez, „mert a bölcsesség az a képesség, hogy teljesen eggyé váljunk a tárgy tartalmával, amelybe az elménket helyeztük, anélkül, hogy ez bármiféle akadályba ütközne”. A kitartó „elmenevelés” olyan út, amelyen járva megtanuljuk irányítani a rakoncátlan elmét. A szerző egy a buddhista hagyományban alkalmazott, a fejlődést szimbólumokkal megjelenítő festményen mutatja be ezt a hosszú utazást.

Egy felfelé vezető, kanyargó út kiindulópontján egy ember halad az elméjét jelképező fekete elefánt mögött. A kezdetben fekete elefánt egyre fehérebbre változik, ahogy az ember előrehalad elméje birtokba vételében. Az út végére aztán teljesen fehér lesz: ez a fehérség az elme nyugalma, összeszedettsége, erőfeszítés nélküli koncentráló képessége. Fernand Schwarz könyve tanácsadóul fog szolgálni minden elefántszelídítőnek az „elefántfehérítés” útján.