Az ezredes

"Így jutott eszembe ez az ügy, amelyet egykor nagy szenzációként tálaltak szinte az egész európai és amerikai sajtóban. Mivel rögtön igen rejtélyesnek és ellentmondásosnak találták, tipikus orosz »Dreyfus-ügy« lett belőle. De az épp akkor zajló első nagy háború eseményei miatt hamar elvesztette aktualitását, egyébként is összedőlt az a világ, melynek része volt a »Mjaszojedov-ügy«. De volt-e elegendő ok a teljes feledésre? Vagy nem akadtak olyan tényezők, amelyek érdekeltek voltak abban, hogy megtartsuk emlékezetünkben?
Miután elolvastam ezt a tudósítást abban a régi újságban, eszembe jutottak bizonyos részletek és szereplők, akikre emlékszem, sőt személyesen ismertem őket ifjúkorom kezdetén. Nem, nem volt ez olyan egyszerű, mint amilyennek a Times pétervári tudósítója beállítja ebben a kimért hangú közleményben.
Ez a véletlen ösztönzött arra, hogy áttanulmányozzam azokat az anyagokat, amelyeket sikerült elérnem. Az ellenfél, vagyis az akkori német hírszerzés főnöke, Nicolai ezredes húsz évvel később közreadott Geheime Máchte (Lipcse, 1934) című könyvében a leghatározottabban tagadta, hogy bármikor is a németek szolgálatában állt volna Mjaszojedov, állítása szerint cselszövés áldozata lett, melyben nők játszották a főszerepet. Tényleg csak nők lettek volna benne? Miután átnéztem minden rendelkezésemre álló forrást, az okok és következmények olyan elképesztő komplexumába ütköztem, hogy akaratlanul is visszatértem az eredeti kérdéshez: Mivel magyarázható az, hogy míg a »Dreyfus-ügyet« rengeteg könyvben tárgyalták, a hasonló »Mjaszojedov-ügy« feledésbe merült, noha több szempontból is egyszerűen érdekesebb volt?...
Ekkor jutottam arra a gondolatra, hogy megírom ezt a könyvet. Nem tudom, talál-e választ benne az olvasó a fenti kérdésre. De el kell ismernem, legfőképpen ez ösztönzött arra, hogy elsőként próbáltam oszlatni a homályt a »Mjaszojedov-ügy« és az ezzel járó komplikációk körül.
Ez a könyv nem történelmi tanulmány. Regény arról, hogy mi történt."