Boldogságra éhezve

Ezt a naplót vagy könyvecskét vagy minek nevezzem pontosan, azt még nem tudom, azért írom, hogy egy olyan történetet vessek papírra - s ezáltal tegyek maradandóvá, emlékké - mely valamikor a múltban, úgy két és fél évvel ezelőtt kezdődött, még ma is tart, mikor e sorokat írom, s remélem mire e kis könyvecske végére érek, Happy end -del, azaz boldogan végződik majd. E történet rólam szól, de mindenkinek. Mindenkinek, aki hasonló gondokkal küszködött vagy küszködik most is. Tudom titokzatos vagyok, s rejtélyes, de mindjárt fény derül mindenre: a történet egy betegség története, de a betegség szót tegyük is inkább idézőjelbe, hisz nem is annyira betegségről, van itt szó, mint inkább egyfajta furcsa állapotról, egy mindennapi ember számára érthetetlen, kézzelfoghatatlan, megmagyarázhatatlan állapotról. És mindez az enyém. Elárulom hát, hiszen nem titok és nem szégyellem senki előtt: anorexiás voltam s most bulímiás vagyok...