Égszakadás, földindulás - Napló miniatúrák - Napló miniatúrák

A kötet válogatás Kertész Ákosnak a Könyvhétben megjelent tárcáiból, publicisztikai írásaiból. Az írások tartalma változatos, tükrözik Kertész Ákos személyiségét, mindennapi életét, a külvilág ingereire adott válaszait, és mindegyikben felfedezhetjük Kertész Ákos erkölcsi tartásának és megingathatatlan humanizmusának lenyomatát.

Az íróról:
Kertész Ákos (Budapest, 1932) író, filmdramaturg. 1950-ben érettségizett. Karosszérialakatos lett az Ikarusz Karosszéria- és Járműgyárban, 1954-től az V. sz. Állami Autójavító Vállalatnál. 1961-1966 közt állami ösztöndíjas magyar-népművelés szakos egyetemi hallgató volt. 1966-ban filmdramaturg lett a Mafilmnél. 1972-ben, 1984-ben és 1992-ben József Attila-díjat, 1990-ben Az Év Könyve jutalmat, 1991-ben a Művészeti Alap irodalmi díját kapta, 2006-ban a Táncsics Alapítvány Életmű-díját, 2008-ban a Kossuth-díjat kapta. Kertész Ákos nem tartozik és sohasem tartozott egyetlen irodalmi klikkhez sem. Kimozdíthatatlan a tengelyéből, saját morális értékrendjéből, ezért egyetlen sorát sem kell szégyellnie, mindig úgy dolgozott, hogy nyugodtan nézhessen a tükörbe.
Kiskamaszként élte végig a második világháborút, a nácizmust, a holokausztot és Budapest ostromát. Aki tizenkét évesen rajta van a halállistán, és csak az ő leleményén, önállóságán, igazolvány hamisító tudásán és kézügyességén múlik, hogy a hóhérai nem találnak rá, és aki több hullát látott, mint amennyi futball labdát más gyerek, az elég érett kölyökké válik tizenhárom éves korára, a fölszabadulása idejére.
Bár erről az időről, 1944-45-röl csak egy regénye született, mégis ez az élmény határozta meg egész írói szemléletét: igazságérzetét, konok ragaszkodását a demokráciához, empátiáját és szolidaritását az üldözöttek, elnyomottak iránt; toleranciáját és az erőszaktól való undorát, alapvető rasszizmus ellenességét, ami nem csak az antiszemitizmus elitéléséig terjed.

Az író kötetéről:
(Részlet az előszóból)
„Később megszerettem ezt a műfajt. Az „akármit, de röviden” műfajt. Rájöttem, hogy ezek a kis írások nagyobb mennyiségben összeérnek valami egésszé, mert mindhez közöm van, mindegyik belőlem egy darab. Ha fölkérnének, írjak egy hosszabb tanulmányt magamról, ki vagyok, mi vagyok, hogyan gondolkodom erről, arról, amarról, igen, művészetről, családról, gyerekről, kutyáról, költészetről, irodalomról és a műalkotások tudományáról, az esztétikáról, és politikáról és vallásról, hitről és hitetlenségről, morálról és a morál hiányáról, arról, hogy miért legyek tisztességes és miért ne legyek az, mi a bűn és a bűnhődés, mi a háború és a béke, és mit is gondolok én magyarról, zsidóról és romáról, rasszista előítéletekről és krisztusi szeretetről, ami nemcsak azt jelenti, hogy úgy, mint tenmagadat (azaz Jézus, a prédikátor, pontos mércét adott), de azt is, hogy minden ember a te felebarátod, vagyis nincs félrebeszélés, nincs kibúvó, vagy követed a Názáreti tanítását, vagy nem – vagyis ha el akarnám mondani, mi nekem a világ és mi vagyok én a világnak, és hogyan látom a világot és benne magamat, nem is találnék rá jobb formát, mint ezeknek a kisesszéknek, kispublicisztikáknak a gyűjteményét.”