Éledő őrtűz- antológia

Válogatás a Kanadai Magyar Írók Szövetsége tagjainak munkáiból, különös figyelemmel az ifjabb nemzedék útkereső tevékenységére.

Jóleső érzéssel adjuk kézre hetedik antológiánkat. Úgy érezzük, hogy e válogatás is emigrációs életünk újabb sikere. Kötetünkben vala- mennyi írás azt igazolja, hogy az alkotás vágya, a lélek rezdülése akkor sem szűnik meg, ha soknyelvű országunkban a hivatalos két nyelv, az angol és a francia mellett magyar anyanyelvünk szürkül, rozsdásan foszladozik. Ezért az ÉLEDŐ ÖRTÜZ is - előző hat testvéréhez híven missziót teljesít: ápolja, használatra csábítja azokat a szép, dallamos magyar szavakat, amelyek a befogadó ország nyelvtengerében akarva, akaratlanul - feledésbe merülnek.
Fontos szerepe van mindenütt, különösképpen Kanadában, a nemzetiségek nyelvén kézreadott kiadványoknak. Jelentőségük abban rejlik, hogy fejlesztik a nemzetiségi kultúrákat: sajátos látásmóddal mutatják be elődeik irodalmát, műemlékként őrzött festményeiket, szobrokat, épületeket, sőt egész városrészeket. Azokról, az itt született utódok csak ritkán, családi körben hallanak néhány szót. Szerintem valamennyi nemzetiségi nyelven kiadott sajtótermék gazdag és változatos képet nyújt, elavult emléket ébreszt, de a használt nyelv értőiben, közvetett áttételben más nemzetiségű kortársainkban is, sőt azt is állítom, hogy a befogadó ország valamennyi polgárában.
Köztudomású, hogy az értékes kulturális, művészi, történelmi örökség, amit magunkkal idehoztunk, fontos része, formáló ereje annak az életnek, amit nap mint nap egyénileg vagy utódainkban e társadalomban élünk. Ennek tudatában hátrányos és elítélendő minden olyan központi vagy tartományi intézkedés, mely tudatosan gátolja, elutasítja bizonyos nemzetiségek anyanyelvükön történő irodalmi, művészeti megnyilvánulásait. Ennek az amúgyis vérszegény nemzeti kultúra látja elsősorban kárát. Egyáltalán nem alaptalan, hogy mind az Egyesült Államok, mind Anglia legfelső kultúrszervei - enyhén szólva észre sem veszik, avagy életképtelennek tekintik, egész Kanada területén az irodalom, a művészet vagy a tudományos eredmények kezdeti sikereit. Ennek talán az az oka, amire azt szoktuk mondani: sok a fóka, de kevés az eszkimó.
Az ÉLEDŐ ŐRTŰZ kéziratának válogatásához, a magas kiadói költség előteremtéséhez az adott kellő testi és lelki erőt, amit néhány iskolalátogatás alkalmával, hol derülten, hol a könnyeim törülgetve, a bukdácsoló kisiskolások közt tapasztaltam. Láttam megszeppent leány- arcot, dadogva felelő konok fiúcskát, értelmes tekintettel magasba lendített kart, bár éreztem füleim tiltakozását a rosszul ejtett zümmögő szavak hallásakor. Mégis mindig szívfacsaró érzés távozni a hétvégi magyar iskolák apróságai közül. Tekintetük mögött csalódottságot, törekvést ismerek fel. Több közülük már tudatosodik s azok fel tudják fogni, hogy amit szombat délelőttökön tanulnak, szűk családi körben vagy egy távolibb „nagycsaládban" hasznosíthatják. Törekvésük egészen más: ahogyan eszesednek, maguk döbbennek rá, hogy a nyelvtudás komoly érték. Aki több nyelven ír, olvas, beszél, az növeli a maga és a társadalom értékét embertársai szemében. Nyelvtudásával nehézség és bonyodalom nélkül járhatja a világot, végtére alig van számottevő település, ahol a sok nyelvből valamelyiket nem beszélik. Aki viszont csak egy nyelvet ért, az hasonlít a féllábú emberhez: mankóra kényszerül, ha boldogulni akar. Könyvünk, remélhetőleg, ezen a téren is segít.
A kéziratok válogatásakor sok szempont vetődött fel. Legtöbbnek hitelt, teret is adtunk. Valójában arra törekedtünk, hogy minél több meglátás, színezésben változatos és főképp színvonalas költemény kerüljön a virágcsokorhoz hasonló gyűjteménybe. Szem előtt tartottuk, hogy az írások közül a legjobb, alkotójára a legjellemzőbb kézirat kerüljön kiadványunkba, így azokat tettük közkinccsé. Követelményként lebegett előttünk az is, hogy lehetőleg a fiatalabb generáció írásaiból válogassunk, akik kezdők, akik elé a diaszpóra, az egymástól való elszigeteltség gátat emel - bármilyen tehetség szunnyadjon is bennük.
Az ÉLEDŐ ŐRTŰZ elején a kedves olvasó főleg fiataljaink írását olvashatja. Csupán a könyv második felében találkozik ismert, „beérkezett íróval és költővel, akiknél a témák feldolgozása már tömör, jó sodrású. Bár aki újszülöttünk megismerése után veszi magának azt a fáradságot, hogy összehasonlítást kíséreljen meg az első negyven és az utolsó negyven oldal tartalma, színvonala között, kellemesen csalódhat. Kedves olvasóink akkor tesznek jó szolgálatot íróinknak, ha az olvasás közben nyert élményeikről barátaiknak is elmondanak egyet-mást. Mindannyiunk nevében ígérem, hálásak leszünk nagylelkűségükért.
Torontó, 1980. február hó 8-án.