Az isztambuli vonat

Graham ​Greene 1932-ben megjelent regényében a nemzetközi pályaudvarokon búcsúzkodó, bőröndökkel siető, vonatra ugró emberek soknyelvű forgatagából választja ki szereplőit. Az isztambuli vonat útvonala – Ostende-Köln-Bécs-Belgrád-Isztambul – átszeli egész Európát, mégis, az első-, másod- és harmadosztályú utasok zárt világot alkotnak: hosszú napokat töltenek kényszerű együttlétben. Ez a klasszikus alaphelyzet a kerete a filmszerű vágásokkal fölvillantott sorsoknak: a kóristalány állandó munka – és szerelem – reményében indul az ismeretlen városba, az alkoholista és leszbikus újságírónő élete nagy riportjáért ugrik a mozgó vonatra, a bécsi rablógyilkos a rendőrség elől szeretne egérutat nyerni, a középszerű sikerkönyvszerző viszont anyagot gyűjt új regényéhez. Bárhol szálljanak föl és le, Bécsben, Belgrádban vagy Szabadkán, az utasok életének fordulópontját jelenti a nagy utazás. A sokrétű cselekmény szövetéből két szál válik ki. Az egykor halálra ítélt és álnéven élő belgrádi szocialista orvos régi diadalainak színhelyére igyekszik új politika tett reményében – nyomában a piócaszerű újságírónővel és a rendőrséggel. A kalandos, feszült üldözésnek mintegy ellenpontja Mr. Myatt, a zsidó mazsolakereskedő üzleti és szerelmi kapcsolatkötése. E néhány nap alatt végzetszerűen fonódnak egybe a szerteágazó emberi életek, és végül, mire a vonat befut Isztambulba, ha nem is jut el mindenki a céljához, sorsa mégis ki-vagy beteljesedik.