A hipnózis valósága

Meg lehet-e fejteni Milton Ericksont? Ez a kérdés nem csak a magyar kiadás gondozóját foglalkoztatta – gyanítom, az őt közelről megismerő szakemberek százait is. Valószínűleg a nagy többség megadó nemmel felelt. Csak a legkitartóbbak és legkiválóbbak – Haley, Zeig, Bandler, Rossi – vállalkoztak a lehetetlenre.
Ugyanis a könyvet olvasva egyre világosabb lesz, hogy nem csak az számít, mit mond a hipnotizőr az alanynak – a hatékony alkalmazáshoz, különösen klinikai helyzetekben, rendkívül fontos az is, hogyan és mikor. Erickson pedig nem csupán a verbális kommunikáció mestere – a metakommunikációban egyenesen nagymester. Hihetetlenül jártasan igazodik el a szavak nélküli tartományban. Ezt a képességét talán semmi sem illusztrálja jobban, mint egyik emlékezetes előadása 1959-ben Mexico Cityben. A hallgatóságból vállalkozó személyen különféle hipnotikus jelenségeket demonstrált – úgy, hogy ő nem beszélt spanyolul, az alany pedig nem értett angolul. A teljes demonstráció mindvégig pantomimmel zajlott.
Ez az egyik olyan vonatkozás, amelyet az olvasónak ez a könyv nem képes szolgáltatni, annak ellenére, hogy az eddigi leghitelesebb bemutatása Erickson megközelítésének.
Ericksont olvasva, nekem a körmönfontság jut az eszembe – természetesen egy magasan etikus minőségben. Nem egyszerűen arról van szó, hogy a gondolkodása stratégiás, és képes is megvalósítani, amit tervezett. Mindenki átélhette, hogy az ismerős útvonalon már automatikusan veszi a kanyarokat, számít a bukkanókra stb. Ezt Erickson is tudja – csak ő ismeretlen „útvonalon”, a páciens saját terepén is! Távolról tekintve, ördögi képességnek tűnik.
Áttanulmányozva ezt a könyvet, amit Ernest Rossi sok éves áldozatos munkájának köszönhetünk, megértjük: nem természetfeletti dolgokról van itt szó, hanem állhatatos szakmaiságról és kitartó bizalomról az emberben.