Bölcsőégetés a Felvidéken - Fénymásolt

Késztetés és önmagam akarata szerint leírom azokat az élményeimet, amelyek sorsomat alakították. Természetesen elismerem azt, hogy mindenkinek a saját élettörténete fontosabb, mégis úgy ítélem meg, hogy az én életem egyediségén túl még általános történelmi múltat is sejtet. Ennek érzékeltetése végett már itt, a bevezető gondolatok között megemlitem, hogy a Felvidéken, Gömörpéterfalán születtem 1930-ban és ott éltem 1948-ig. E rövid 18 évet a szlovák-magyar-szlovák államrend változásai szerint éltem meg. Ebben a korban pusztított a második világháború és a deportálás is ekkor szedte magyar áldozatait.
Bennünket Magyarországra 1948-ban telepítettek át.
Péterfala, melyről a történet szól, alig 500-as lélekszámú falu. Az itt élő emberek megélhetését kizárólag a mezőgazdaság biztosította. A termelés itt a végsőkig magán viselte a hűbéri gazdálkodás nyomait. Tapasztalataim és mások elbeszélése szerint is mondhatom, hogy a faluban a két-, majd később a háromnyomásos gazdálkodás még 1948-ban is elfogadott volt. Ekkor itt még létezett osztatlan hűbéri, illetve úrbéri föld is, ahol a legelőt és az erdőt közösen hasznosították. Mindezek a gazdálkodási körülmények az itt élő emberek életformáját alakították.
Trianon után a falu a szlovák-magyar országhatár és három (Heves- Nógrád-Gömör), megyehatár mellé került. A település ennek megfelelően ősiségét a végsőkig megőrizhette. Ugyanis a falu a településfejlesztésből az állandóan változó közigazgatási határok miatt mindig kimaradt. Végül is az emberek sorsa úgy alakult, hogy elfogadták a hagyományokra alapozódott életmódot úgyannyira, hogy még tiltakoztak is a változást követelő igényekkel szemben. Ahogy azt mondani szokás: "a megszokás lett úrrá rajtuk".
Az áttelepítéskor, 1948-ban a családunk Baranya megyébe, Szederkénybe került. Az új hely belőlünk életmódváltozást kényszerített ki. Nekem például a továbbtanulás gondolatával kellett megbarátkoznom. Gimnáziumba, majd egyetemre jártam, és kutató lettem. Az áttelepítéssel mi mégis vesztettünk. Ugyanis elvesztettük szülőföldünket, a Felvidéket.