Böngésszen kínálatunkban, majd helyezze
az Ön által választott könyvet a kosárba.
Látlak-e még hazám-Poklok pokla (8 és fél év a Gulagon) I-II.
- 410 oldal
- Kötés: papír / puha kötés
- jó állapotú antikvár könyv
- Szállító: Antikvár Könyvek Kft.
Mi nem voltunk hősök, vagy várvédő vitézek, kiknek arcmását bronzba öntik, vagy márványlapra vésik neveiket. Mi lángoló keblű ifjak voltunk, kiknek testében égett a Hazaszeretet. Tanítóink bennünket így neveltek, ezért csak tiszteletet érdemelnek.
Ha közöttünk más vallásúak is voltak, azért óra előtt mindannyian imádkoztunk: Hiszek egy Istenben. hiszek egy hazában, Hiszek Magyarország feltámadásában.
Mi sem kívántunk többet az átlagnál. Szabadon élni, békében építeni a Hazát. Mindezekért drágán megfizettünk a "felszabadító" vöröshadsereg áldozatai lettünk. Népünket megalázták, bennünket zárt marhavagonokba rakva a Gulag lágereibe vittek. Miért szenvedett ennyit népünk a magyar?! Gyilkolt bennünket a tatár, a török, majd jött az osztrák és a német. A végső csapást pedig a Sztálin hadseregétől kaptuk, kik "felszabadítóként" jöttek, de népünket 45 éven át rabszolgaként sanyargatták. Ezreket hurcoltak el, vagy kerültek évekre börtönbe és a temetőkbe.
Szabadságot ígértek a népnek és rabság lett a vége. Mennyi magyarnak kell még elpusztulnia? Az első világháborúban magyar vértől lett pros az olasz Piave folyó, a második világháborúban a Don-kanyarban elesett magyarok fekszenek jeltelen sírokban. az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozatai is a "felszabadító" vöröshadsereg rovására írható. Tankokkal törtek a városaikat védő ifjú felkelőkre, kik csupán csak annyit követeltek: RUSZKIK HAZA!!! Ők sem akartak mást, csak szabadságot. Ismét megteltek a börtönök, irtották a magyart! A "talpnyaló" VÉRBÍRÓK osztották az éveket és a szabadságot követelő magyarnak a kötelet. Döntse el az utókor, hogy a mi szenvedésünk nem volt egy holokauszt? (égő áldozat).
Az bizonyított tény, hogy Auswitzban hogyan haltak meg az emberek, de akiket Sztálin vitetett el, azok miként pusztultak el azt nem kutatják a történészek.
Mi az egykori túlélők már csak elbeszélésből mondhatjuk el mi történt?! Felettünk eljárt az idő, a testünk remeg, a kezünkből kiesik a kanál és a toll. De istennek hála utánunk gyermekeink és unokáink átveszik tőlünk a stafétabotot. Ők őrzik írásainkat és az apáról fiúra szálló elbeszéléseket adják egymásnak át, vigyáznak arra, hogy ezután mindig BÉKE LEGYEN!