Pásztázó, magányerőből

Györffy László publicisztikai munkássága a rendszerváltozással együtt terebélyesedett ki, még a 80-as évek végén, a Dátum című napilapban közölt rendszeresen közügyi tárgyú cikkeket, és ez a műfaj azóta az elbeszélésekkel, regényekkel, hangjátékokkal egyenrangúvá nõtt az életművében. Ezúttal is az ezredforduló magyarságának európai perspektíváit, közéletünk visszásságait, a társadalom 'finomszerkezetének' anomáliáit, a honpolgárok erkölcsi színvonalát, tudatállapotát, a múlthoz és emberi értékekhez való viszonyát elemzi a magyar tárca és publicisztika legjobb hagyományait követõ irállyal. Írásainak vezérmotívuma a felelõsségérzet, felelõsség a nemzet közösségéért, anyanyelvéért, nemzeti irodalmáért (a Röpívek című fejezet). Lapokban már megjelent kisesszék, publicisztikák sorában méri föl társadalmunk mentális állapotát, a megrögzött bizalmatlanságot, a fõváros anomáliáit, 1956 emlékének és kultuszának lehangoló helyzetét (Szólóban című rész). A kötet legmegkapóbb írásai azok a beszédek, elõadások, amelyeket egyrészt a Nemzeti Társas Körben mondott el a szerzõ és amelyeknek gondolati magvát az adja, hogy a hit adhat vissza valamit mindabból, amitõl megfosztotta a magyar népet a kommunizmus négy és fél évtizede; illetve azok az emlékbeszédek, amelyeket szülõhelyén, Pestszentlõrincen mondott különbözõ alkalmakkor, ezekben pedig a patriotizmusra mutat szépségében is életközeli példát. A kötet írásaiból egy magányosan küzdõ, egy megalkuvást nem ismerõ, olykor szigorú mértékkel ítélõ közíró portréja rajzolódik ki.