Orgoványi napló

Molnár Gergely naplója különleges freskója a régi magyar életnek: a kiskunsági Orgovány református papja 1895-től 1936-ig olyan följegyzéseket - diáriumokat - készített, amelyek egy különleges táj (az eredetileg Kunszentmiklóshoz tartozó Orgovány-puszta) és egy különleges történelmi folyamat (a tanyás rendszerből faluközösséggé szerveződő társadalom) egykorú képeiről tudósítanak. A naplóíró lelkész, akár a régi alapító atyák, templomot, iskolát, paplakot épít, gazdálkodik és falut szervezi részt vesz az önszerveződés szinte valamennyi ágában, például a posta, a gőzmalom, a Hangya szövetkezet, a tűzoltóegylet, a gazda- és a színkör létrehozásában. Ő az a régi vágású férfiú, akiről József Attila is beszél, mint a szociális ember archetípusáról: kényes és szigorú erkölcsű, nemes patrióta, akinek lényéből fakad a szolidaritás. Emberi-lelkészi kvalitásai segítik át a nagy históriai próbákon, a világháborún, kivált pedig az elhíresült orgoványi vörös-, majd fehérterror vérengzésein. Sajnálatos, hogy az 1919-es és 1920-as orgoványi eseményeket feldolgozó részletes krónika csak töredékesen vagy sokadik kézből származó másolatban maradt ránk - a diárium idevágó lapjai megsemmisültek, vagy talán lappanganak valahol. De így is páratlanul izgalmas és lenyűgöző tablót kapunk a 19-20. század fordulójának sok bajjal és örömmel járó tanyasi-falusi életéről. A napló szövegét a krónikát író lelkész unokája, a szépíró Molnár Miklós gondozta.