Ficzek Úr I-II

A kiadói borító szélei, sarkai enyhén kopottak. Harminchat ​évvel ezelőtt, egy decemberi éjszakán fogtam e regényhez, hogy – korszaktól, sorstól, emberektől fölsértve – számot adjak addigi életemről. S mire „a hajnal szétharsant”, letisztázva feküdt előttem az „őfelsége megérkezett” bevezető avval a néhány lírikus sorral.
„… Mivel nincs igazság a földön, megérkeztem, bár nem nagyon vártak. S ha költő lennék, most azt mondanám: A XIX. század akkor hunyta be a szemét, s akkor jött föl dübörögve a XX. század.”
A „Ficzek úr” megjelent oroszul. Egy fél esztendő alatt szinte több méltatást írtak róla, mint maga az ezeroldalas regény. Megnyugodtam, s mondtam magamnak: „azt hiszem, író lettem.”
S ekkor égbeomlásnál nagyobb dörrenéssel zuhant ránk egy olyan korszak, amire nem számítottunk. A regény magyar kézirata is elpusztult.
S így történt, amire a világirodalomban – tudomásom szerint – nem volt még példa, hogy egy anyanyelven megírt regényt, melyet más nyelvre lefordítottak – s vagy tizenkétszer jelent meg –, most fordításból az anyanyelvre kellett visszafordítani.
Nincs csodálkozni való ezen: elvégre a világtörténelem se produkált még olyan korszakot mint a XX. század.
Ficzek úrról azt írta Kun Béla egy nagyobb tanulmányában: „Donquijoteskedő Sancho Panza.”
„Ficzek úrnak – jegyeznék meg mások – igaza van, mégis mindig betörik a fejét.”
Ennyit akartam mondani röviden. A többit közölje az olvasóval a vidám és szomorú, a hahotára ingerlő és tragikus Ficzek úr és az a majdnem ötven ember, aki körülöttem sürgött-forgott, lélegzett, elbukott és újra fölkelt: mert Ficzek úr nem pusztult el, nem pusztulhat el, hiszen ő – fejbe verve is – a nép

Eredeti megjelenés éve: 1936