Bogáncs; Hajnal Badányban; Hú; Kittenberger Kálmán élete; Téli berek; Huszonegy nap; Kele

A csomag tartalma: Bogáncs; Hajnal Badányban; Hú; Kittenberger Kálmán élete; Téli berek; Huszonegy nap; Kele

BOGÁNCS
"Bogáncs egy szeles decemberi éjszakán látott „napvilágot”, ámbár akkor csak a hold világított, az is csak imitt-amott, ahogy kibukkant a nyargaló felhők közül, vagy beszaladt valamelyik széltépett égi vitorla mögé. Ezekből a külső jelekből azonban Bogáncs mit sem tudott, mert az akolban sötét volt, meleg, és csak abirkák opálos szemei tükröződtek néhol, mint a szénaszagú álom öntudatlan kis lámpái.”
Galamb Máté pásztorkutyájának, Bogáncsnak nincs párja a megyében: az okos pumi hűségesen követi gazdája minden intését, és boldogan csaholva tereli a csaknem négyszáz birkát. Egy napon azonban elszakad a pusztától, újabbnál újabb kalandokba keveredik, még a cirkuszi mutatványosok életébe is belekóstol. Bár a hosszúra nyúlt bolyongás érdekes és izgalmas, mégsem képes feledtetni Bogánccsal a származását. Ösztöne végül visszavezeti őt régi gazdájához.

HAJNAL BADÁNYBAN
Mélyen az erdőben húzódik meg a badányi vízimalom, amelyben két gyermek él a múlt század közepén, Panni, a molnár kislánya és Matyi, a szolgálatba szegődött árva molnárinas. Ahogy nőnek, szenvedélyes szerelem támad a két fiatal között, amely keresztezi a család házassági terveit. Hogyan küzdenek meg a fiatalok a boldogságukért: a gyilkosság gyanújával börtönbe csukott fiú, s az új erdészsegéddel tervezett házasság ellen tiltakozó lány.
A természet fenséges panorámája környezi a fiatalok romantikus szerelmét, amelyet a tőle megszokott finom lírával rajzol meg az író.

HÚ
„- Szólt az éjjel a bagoly… a hátam is borsódzott. Azt mondta, hogy huhuhuúú..
– Csak a nevét mondta. Van, aki buhunak mondja, és van, aki uhunak.
– Hát ennek mi les a neve?
A mérnök gondolkodott.
– Tudod, Ferkó, a buhu is jó, az uhu is jó. Hát ennek a neve legyen Hú. Akkor aztán mindenkinek igaza van.”
A folyó fölött emelkedő magaspart barlangjaiban emberemlékezet óta baglyok élnek. Az egymást váltó nemzedékek mindig ide hordják zsákmányukat, itt költik ki és nevelik fel fiókáikat, engedelmeskedve a bagolyélet sok évezredes törvényeinek.
Ebben a folyóparti barlangban született Hú is, itt táplálták szülei, de mielőtt kirepülhetne, megjelent a barlangban az ember, és magával viszi őt két testvérével együtt. Így kezdődik a történet, melynek során Hú sok különös tapasztalatot szerez az emberek világában, míg végül visszanyeri szabadságát. De vajon tud-e, akar-e élni ezzel a szabadsággal?

KITTENBERGER KÁLMÁN ÉLETE
Kittenberger Kálmán 1903 és 1929 között tizenhat kalandos esztendőt töltött Afrikában, többek között feltárta a Viktória-tó keleti partjának növény- és állatvilágát, járt a Kilimandzsáró vidékén, és számos vadászaton vett részt – egy oroszlánnal vívott küzdelemben veszítette el a középső ujját. Íróként és szerkesztőként is jelentős: csaknem két évtizeden át a Nimród vadászújság főszerkesztőjeként tevékenykedett. Az ő nevéhez fűződik Fekete István felfedezése is, aki később levelek, memoárok, naplórészletek, valamint személyes emlékei alapján írta meg hajdani mestere életrajzát. Miközben az olvasó lenyűgöző természeti ismeretekkel gazdagodik, egy legendás barátság történetébe is belepillant: a szerző felidézi közös vadászataikat és meghitt beszélgetéseiket, így válik a regényes életrajz egy rokonszenves, megalkuvásra képtelen férfi emlékezetes portréjává.

TÉLI BEREK
„A nap még oldalról sütött a fák közé, az árnyékok élesek voltak a havon, mint fehér számlapon az óramutató, és ha itt most kiáltott volna valaki, talán elfulladt volna a dermedt csendben, amelyet nem lehetett sem megbontani, sem megbántani. A vén fák álmukban is erősek és élők voltak, a bokrok megbújtak mellettük gyengeségük tudatban, a hó érintetlen volt, mint a lepkeszárny a gubóban, s az odvak fekete száján elmúlt éjszakák lesték a nappal ragyogását.”
Tutajos és elválaszthatatlan barátja, Bütyök ezúttal a télen is eleven Kis-Balaton világában töltik a szünidőt. Itt ünneplik a karácsonyt, az újévet, és közben – hála Matula bácsi tanácsainak és gondoskodásának – megtanulnak rókát lőni, csukát fogni. A két pesti kamasz megismeri a természetközeli életmód szépségeit, és kudarcaikból, sikereikből egyaránt tanulva, szinte felnőtté érve indulnak vissza a városba.

HUSZONEGY NAP: 21 nap, Hú, Ci-Nyi, Cönde
„Az öreg pajta kívülről még a búcsúzó nap vörös lángo¬lásában sem volt szép.
De belül!
Belül bizony álmodóan szép és csendes volt minden. Ezt persze nem lehetett látni, mert belül homály volt ál¬landóan; de tudta ezt mindenki.
Tudták a verebek, akiknek fészke úgy buggyant ki a szalufa mellől, mint a koldustarisznya; tudták a darazsak, akik¬nek nagy fészke a falhoz volt ragasztva, mint sziklához a rablólovagok vára; tudták az öngyilkos legyek és szúnyo¬gok, hogy itt száz pókháló van kifeszítve, de azért úgy jaj¬gattak, ha megjelent a szőrös hóhér, mintha nem tudták volna; tudták az egerek, tehát tudta a macska is, és tudta a kutya is, aki nyári délutánokon néha itt aludta ki a szol¬gálat fáradalmait; tudták az átmeneti vendégek: egy-egy menyét, görény, patkány, de ezek hamarosan távoztak, mert az öreg pajtában sok minden volt ugyan, de enniva¬ló alig akadt
De elsősorban tudta ezt az öreg kocsi, amely rúd nélkül és három keréken is első volt a csend és öregség ezen békés társadalmában; és végül — úgy látszik — tudta Kata is, a vén tyúk, aki egyik kora tavaszi délutánon betotyogott a pajta I homályába, vaksin körülnézett, megállt a kocsi mellett és * vakaródzott, mintha odakint nem vakaródzhatott volna. Aztán kinyújtotta nyakát, méregette a távolságot, és nehéz¬kesen felhuppant a kocsi saroglyájára…”

KELE
„Amikor párja felszállt mellőle, kibontotta sárnyát ő is, és úgy repült a rétre, mintha semmi baja nem lenne. Amíg repült, csak szárnyára figyelt. A levegő egyformán simogatt mindkettőt, és az egyik egészséges volt, a másik beteg. Ezt a szárnyat figyelte az öreg gólya – mintha a másik nem is lett volna –, s ez a szárny most azt mondta:
– Nem!”
Kele, a gólya megsebesül, nem tarthat a többiekkel Afrikába. Rémült és gyanakvó, mindenben és mindenkiben ellenséget lát. Hogyan fogja átvészelni a telet? Valóban segítenek rajta az emberek? És ő össze tud majd szokni az ember jószágaival? A sokat látott, egyre bölcsebbé váló gólya története Fekete István egyik legismertebb műve. A regény nem csupán egy vadon élő állat és a háziállatok találkozásának megható krónikája, hanem felemelő alkotás is néhány olyan emberről akik nem szakadtak el a természettől, és képesek annak részeként létezni, cselekedni.