Meg kell a szívnek hasadni II.

Részlet a könyvből:

Hullott a hó s arc erre a szem ellátott, a tanyák mély álomba borultan aludtak a mozdulatlan, fehér csöndben.
Nagy Sándor tanyáján, az egyik szalmaboglya mögött, két gyerek állott a fergetegnek induló februári hóesésben. Egy szőke, nyilttekintetű, melegarcú leány, meg egy meggyérési legényke. Hallgattak, néztek maguk elé. A leány, Zsófi, cipője sarkával félköröket kanyarított a porhanyósra ázott földbe, a gyerek, János, pedig elgereblyélte tekintetével a szétomló rögöcskéket.
Messze tőlük, a Tiszán túl, arrafelé, amerre a fűzfák ébresztgették a tavaszi vizeket, talán már sütött is a nap, itt azonban még fújt a szél és arcukba vágta a lucskos havat. A hideg kicsípte a bőrüket, az orruk, meg a kezük vörösre dagadt a hólétól, de nem törődtek vele, csak néztek bele a levegőbe..