Vásároljon könyvet mobil készülékével egyszerűen.

Trónok harca - Könyvajánló
2013.09.03.

Azt hiszem, George R. R. Martint és világhírű könyvsorozatát, A tűz és jég dalát senkinek sem kell bemutatni. A hétkötetesre tervezett fantasy-eposz nem csak az olvasók, hanem a tévénézők kegyeit is megnyerte magának, hiszen az HBO által készített sorozat három évada rendkívüli népszerűségnek örvend. A 17 évvel ezelőtt írt első kötet, a Trónok harca idén átdolgozott fordítással, javított verzióban is megjelent, az igazi rajongók legnagyobb örömére.

A szerző 1948-ban látta meg a napvilágot, és közel harminc éves volt, mikor megjelent első regénye. Azóta mind a sci-fi, mind a fantasy területén kipróbálta magát, a kritikusok teljes életművét az egekig magasztalják. Olvasói első sorban az újítási szándékai miatt kedvelik, ugyanis Martin szereti feszegetni a határokat, és valami üdítő dologgal feldobni a műfaj sablonos fordulatait. A regények mellett a forgatókönyvírással is foglalkozott, több népszerű tévésorozat megalkotásában közreműködött, ám idővel rájött, hogy ez nem köti le kellőképpen, így visszatért eredeti hivatásához, hogy aztán 1996-ban kiadja az azóta a fantasy irodalom mérföldkövének számító Trónok harcát. Az első részt azóta további négy követte (Királyok csatája, Kardok vihara, Varjak lakomája, Sárkányok tánca), a végső fináléra még további két regényen keresztül várhatunk. 

A történetről túl sokat nem mondanék, inkább az alapszituációról ejtenék egy-két mondatot. Westeros fölött korábban a sárkánykirályok, vagyis a Targaryen-dinasztia uralkodott, ám tizenöt évvel korábban elűzették őket. Azóta Baratheon van hatalmon, ám nem ő az egyetlen aki magának akarja a trónt. További két ház - a Lannsiter és a Stark - kap még jelentős szerepet a trónok harcában, ám rajtuk kívül az ország teljes lakossága, származásra való tekintet nélkül fontos szereplőjévé válik a háborúnak.

Életemben nem töprengtem még annyit azon, hogy elolvassam-e az adott könyvet, mint a Trónok harca esetében. A pro oldalon az állt, hogy mindegyik kötet 90% feletti értékelésen áll a molyon, több ezren rajonganak érte, negatív véleményt szinte keresve sem lehet találni, ráadásul rég vágytam már egy olyan sorozatra, ami teljesen lázba hoz engem is, és tűkön ülve várhatom a folytatást. A kontra oldalon képviseltette magát az a több mint ötezer oldal, amelyet az eddigi kötetek tesznek ki, és az még molytestvérek között is soknak számít. Továbbá a tudat, hogy az utolsó két kötetre még legalább egy évtizedet kell várni (az ötödik kötet 5 év után jelent meg), szintén elbizonytalanított, hogy kell-e ez nekem. Végül azonban a könyvmoly énem győzött, és végre én is elmerülhettem Martin csodálatos világában. 

Habár a történet a fantasy műfaj remekei közé tartozik, mégsem a varázslat és a misztikum uralja a sztorit, hanem a középkori hangulat. Leginkább a történelemhez lehetne hasonlítani a regényt: királyok csatáznak egymással, hogy megszerezzék a trónt, az esetleges uralkodót pedig ellenlábasai igyekeznek letaszítani. Ismerős ugye? Elég ha végig nézünk az angol történelmen (gondoljuk csak Shakespeare királydrámáira vagy a Tudorok c. sorozatra), és máris bizonyosságot nyer az állítás. Sőt, talán nem is kell olyan messzire menni, engem ugyanis hangulatában néhol a magyar királyházak viszálykodása jutott eszembe, de lehet, csak azért, mert most tekintettem meg Szörényi-Bródy összes, evvel foglalkozó munkásságát. A lényeg: hogy ami igazán tetszett a regényben, hogy nem lehet eldönteni, ki melyik oldalon áll, és ezt nem csak azért, mert néhol a szerző is elég homályosan fogalmat e tekintetben, hanem mert nézőpont-függő, kinek hol húzódik a jó és a rossz határa. Lehet valaki gyilkos, ha meg van rá az oka (természetesen az adott kor szellemiségét tekintve) és lehet valaki irgalmatlanul kegyetlen, ha nem is tapad vér a kezéhez.

Összesen nyolc szereplőn keresztül ismerjük meg a történetet (de végig megmarad a kívülálló mesélés), de ennél jóval több karakter képviselteti magát. Ezért óva intek mindenkit, aki még csak most kezdene bele a sorozatba, az elején nagyon figyeljen a szereplőkre, mert később könnyen bajban lehet, ha már az elején elveszti fonalat. Habár a kötet végén van egy közel 20 oldalas függelék, amely főleg a szereplők listáját tartalmazza, de higgyétek el, nagyon nehéz úgy olvasni, hogy időnként hátra kell lapozni. Ami bámulatos, hogy Martin az összes karaktert a végletekig menően kidolgozta, senki sem csak jó vagy csak rossz (ahogy erre fentebb már utaltam). Sem a történet, sem a szereplők terén nem létezik pusztán fehér vagy fekete, egy kis könyves humorral élve úgyis mondhatnám a szürke szín mind az ötven árnyalata megtalálható nála. 

A történet is hasonlóképpen összetett. Ami egyedül idegesítheti az olvasót, hogy a váltakozó nézőpont váltásnak köszönhetően - amelyek révén új helyre, új történetszálhoz repül az olvasó - sokszor 60-70 oldalt kell várni, míg visszatérhetünk kedvenceinkhez. Ez nem csak az miatt hátrány, mert sokáig kell nélkülözni hőseinket, hanem mert Martinnak meg van az a rossz szokása, hogy mindig a legizgalmasabb helyen fejezi be a fejezetet, így órákat kell várni (jobb esetben, ha az ember folyamatosan olvas), mire választ kap a kérdésére. A sztori egyébként végig egyenletes színvonalon mozog, a párbeszédek abszolút életszerűek, szinte öröm olvasni őket. 

Ami nekem külön öröm, hogy az első négy kötet fordításait javították, és így jelentették meg, ezáltal egységesítve a sorozatot. Hasonló felülvizsgálat nem ártana Tolkien-műveinél is, mert ott is okoznak problémát a különböző magyarítások.