A magyar töténettudomány

A történetírást a legnemzetibb tudománynak szokták nevezni. A szép jelző is indokolhatja vállalkozásunkat: megvizsgálni, milyen a helyzete annak a tudományágnak, amely a sírbaszállott magyar generációk hosszú sorának munkáját, törekvéseit, küzdelmeit hivatott a jelen előt megeleveníteni. Vajjon híven sáfárkodik-e történetírásunk azokkal az értékekkel, amelyek gondozására vállalkozott? megfeledkezve a nagy elődök tanításáról, nem szakadt el vajjon az élettől és nem bénítják meg talán a kelleténél is jobban kezdeményező bátorságát a céhbeli munka megkövesedett hagyományai? Vagy talán, az ellenkező végletekbe csapva, a napi politika jelszavai után fut és népszerűséget hajhsázva, a publicisztika érdekeit a tudományos kutatás követelményei elé helyezi? Vajjon tudatában ven-e hivatásának, érzi-e felelősségét és felül tud-e emelkedni a mindennapi élet kicsinyességén, vagy a személyi érdekek foglya gyanánt elfordítja szemét a nemzeti lét legnagyobb kérdéseitől, csakhogy ne keljen nyiltan hitet tenni?
A kérdések súlyosak, a történettudomány lényegét és sorsát érintik. Talán nem önáltatás a feltevés, hogy minden művelt embert érdekelheti a reájuk adható válasz