Márai Sándor 1926-ban körutazást tett a mesés Keleten. Ez a könyv ennek az útnak a lenyomata. Az író úti élményeit, kisebb-nagyobb kalandjait, izgalmait és csalódásait, valamint az utazás során megtapasztalt eseményekkel kapcsolatos elmélkedéseit tartalmazza. A kötet számos írása akár önállóan is olvasható, de érdemesebb sorban haladni, hiszen vannak olyan gondolatmenetek, amelyek több írásban is felbukkannak, s amelyeket akkor tudja az olvasó igazán követni, ha olvasta a korábbi darabokat is.
Az „Istenek nyomában” három részre tagolódik, a szerző keleti útjának főbb állomásai szerint. Az első részben Márai egyiptomi tartózkodásáról olvashatunk, s az ő lépteit követve bepillantást nyerhetünk Tutanhamon sírjába éppúgy, mint a legsötétebb kairói sikátorokba. A Márai által leírt Egyiptom mesebeli, különös, ősi és nyugodt világ, s lakóinak életfelfogása, egykedvűsége és nagyon kevéssel is beérő életmódja olyan, hogy azt az európai utazó csak némi csodálattal figyelheti, de megérteni talán soha nem fogja tudni.
A könyv második része Márai szentföldi tartózkodásáról szól. Az író meglátogatott számos bibliai várost, például Betlehemet és Jerikót, és elutazott az éppen épülő Tel-Avivba is. Ezen a vidéken muzulmánok, keresztények és zsidók élnek egymás mellett, s a három különböző kultúrájú és vallású csoport életmódjának, világnézetének és hitének különbsége szintén jó alkalmat ad a szerzőnek arra, hogy elmerengjen az emberi természet sokszínűségén és az emberi méltóságon.
A kötet harmadik része az író szíriai útjáról, majd a hazaútról szól, amely során Márai Törökországot és Athént is útba ejtette. S bár a szerző az út ezen szakaszán is számos élménnyel gazdagodott, sok csalódás is érte. Ezek közül a legnagyobb Damaszkuszhoz fűződött. A nem túl sikeres szíriai út kapcsán Márai, természetesen, számos történelmi és politikai jellegű fejtegetésbe bocsátkozik, például kárhoztatja a franciákat, amiért a jelenlétükkel tönkreteszik a varázslatos Szíriát.
Annak ellenére, hogy a könyv három része eléggé elkülönül egymástól és, hogy az egyes részek és azokon belül az egyes írások önmagukban is megállják a helyüket, senkinek nem fog gondot jelenteni a kötet összes írásának elolvasása, hiszen a rövid, maximum tízoldalas darabok igencsak olvastatják magukat. Úgyhogy akit egy kicsit is érdekel, hogy milyen volt a Kelet az 1920-as években egy érdeklődő és emberbarát külföldi utazó szemével, és ráadásul kedveli Márai Sándor jellegzetes, kissé öntelt és didaktikus stílusát, az sok szépséget, érdekességet és elgondolkodtató részletet talál majd ebben a könyvben.